Támogatás főiskolásoknak, egyetemistáknak

 

Az Alsószeli Szabadidő Klub – ALSZIK pályázata főiskolások, egyetemisták számára. A program célja felsőfokú tanulmányokat folytató, Alsószeli illetőségű fiatalok anyagi támogatása.
A program elsőként 2005-ben valósult meg és azóta is folytatódik.
A pályázaton a diákok a következő feltételek teljesítése mellett vehetnek részt:
1.    A jelentkező Alsószeli községben állandó lakhellyel rendelkezik.
2.    A pályázó valamely hazai felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója.
3.    A jelentkező legalább második éve az adott intézmény diákja, azaz sikeresen elvégezte az első évfolyamot.

Plakát - 2018

Névnapok

Tegnapelőtt : Tivadar
Tegnap : Konrád
Ma : Csilla, Noémi
Holnap : Béla
Holnapután : György